Hey ppl.
Kis Esti Kornélos - de amúgy még Danis - történet, mert miért ne.
Ad1: A nevekkel kapcsolatban. Nem szeretem a saját nevemet használni írásban, de. Még talán egy éve, kettő, olvastam egy könyvet amiben Ervin-Edina páros volt, és megfogadtam magamnak, hogy egy ilyet mindenképpen írni fogok én is.
( Azért tetszik amúgy ennyire, mert ugye Edina vagyok, és nem mellesleg Ervin napján születtem:3 )
Ad2: Majd valahova beszúrom hivatkozásba, de leírom, hogy ajánlott közben a címadó számot hallgatni.
Ad3: Néhol kicsit trágár, meg stb. Ezért bocsika, legközelebb igyekszem mellőzni.
Ad4: Ha nem értenétek mi a franc ez, hát.. csak annyi, hogy szerelmes vagyok Bodor Áron hangjába ❤ hallgassatok ti is Esti Kornélt, mer' az jó!
Élvezzétek!❤
-
- Rendben, akkor a hétre ennyi. Mehettek.
Végszóra a vállamra dobtam a táskám, majd egy mindenkinek címzett sziasztokkal elhagytam a termet.
Ahogy kifordultam az utcasarkon, a hűvös esti szellő befújt szövetkabátom alá, így szorosabbra húztam azt magamon. A következő erősebb fuvallatnál kék sálamat is megigazítottam, ezzel nagyjából kizárva a hideget.
Mikor kiértem a megállóba, a villamos épp elindult, így kénytelen voltam megvárni a következőt. Egy sóhaj kíséretében fülhallgatóm keresésébe kezdtem. Mire azonban sikerült előkaparnom a táskám aljából, befutott a villamosom is. Felszállva úgy döntöttem, kb. 10 perces utamon Esti Kornélt fogok hallgatni. Megnyitottam a lejátszási listám, és véletlenszerűen elindítottam. Azonnal egy pörgős, rockosabb szám indult el. Ujjaimmal szolidan a combomon doboltam az éppen pörgő Unom már ritmusát. A villamos lassan haladt megállóról megállóra, a számok pedig gyors egymásutánban szóltak fülesemben.
Csupán egy megállóra voltam a lakásomtól, amikor végre egy lassabb szám csendült fel.
(…)
"Nem akar, nem akar semmit,
Szeretném szeretni, de úgy érzem nem megy...""Nem akar, nem akar semmit,
Szinte végszóra a gyomrom rég tapasztalt görcsbe rándult. Évek óta ismerem, és hallgatom ezt a számot. Miért pont most, és legfőképp, miért pont így reagálok rá?
A villamos fékezve megállt, én pedig leszálltam. Eközben a fülemben még mindig a kérdéses szám ment. Az érzés a gyomromban pedig nemhogy csökkent, inkább nőtt is.
Végtelenre állítottam a számot, majd kabátom belsőzsebéből cigarettát vettem elő. Rutinos mozdulatokkal gyújtottam rá, miközben gondolataim a szám, és a kiváltott reakció körül forogtak.
Az utca üres volt, lévén, hogy már rég besötétedett.
Aztán a semmiből feltűnt egy lány az utca túloldalán. Göndör barna tincsei kuszák voltak az enyhe széltől. Fekete kabátját és színben hozzá passzoló sálát igazgatta, hogy megóvja magát az esti hűvöstől. Mikor ezzel meglett, haját próbálta megzabolázni, hogy kósza tincsei ne nehezítsék meg még inkább a látását. Végül feladta, és inkább megigazította szemüvegét.
Aztán hirtelen megállt, és rám nézett. Ahogy csak ott állt, és ahogy engem nézett - borzasztóan emlékeztetett valakire.
"Szeretném szeretni, de úgy érzem nem megy." Suttogtam, majd a csikket elnyomva magam mögött hagytam a sötét utcát, s befordultam a lépcsőházba. Gyors léptekkel feljutottam a másodikra, majd némi kulccsal való babrálás után benyitottam.
- Megjöttem. - közöltem lakótársammal, aki épp a nappaliban ült, teljesen laptopjába temetkezve.
- Cső Ervin. - válaszolt fel sem pillantva. - Mizu?
- Semmi. A héten már nem próbálunk. - leállítottam a zenét, és leszenvedtem magamról téli cuccaimat.
- Tulajdonképpen milyen darab is ez?
- Már mondtam. Egy nem túl ismert novella feldolgozása.
- Ja tényleg. - lecsukta laptopját, és végre nekem szentelte figyelmét. - És mikor adjátok elő?
- Az első adás február 26-án lesz, öhm... - a naptárra pillantottam, hogy pontosabb választ adhassak. - Ez egy pénteki nap, Edina napja.
A név hallatára ugyanúgy reagáltam, mint az előbb a dalra. Aztán hirtelen bevillant.
- Peti, add a laptopod. Most.
- Ervin, gáz van? Nő ügy, vagy mi?
- Olyasmi. Asszem. Csak add már a rohadt laptopod.
Értetlen fejjel végre kezembe adta a gépet, én pedig azonnal gépelni kezdtem.
- Mi ez? - kérdezte mögém lépve.
- Egy tumblr. Egy lányé..
- lizergsav-dietilamid.tumblr.com... Mi a franc az a lizergsav - dietilamid?
- Az LSD kémiai neve. - válaszoltam, míg vártam, hogy betöltsön.
- Ja értem. És ez a francia mondat mégis mit jelent? - folytatta Peti a kérdezgetést.
- Si je dis en français, tu vas me croire enfin? - olvastam a lehető legjobb kiejtésemmel. - Azt jelenti, hogy Ha franciául mondom, végre hinni fogsz nekem?
- Lenyűgöz tudásod. De kié ez a tumblr? Egyáltalán mi az a tumblr?
- Hát azt most nem fogom kifejteni. Lényegében mikroblog. Ami nekünk most fontos, hogy ez a csodás blog tulajához hasonlóan, sokan az érzéseiket osztják meg rajta. Mint egy napló, vagy nem is tudom.
- Így már nagyjából értem. De miért érdekelnek minket ennek a lánynak az érzései? Egyáltalán ki a franc ez? És most miről jutott eszedbe? Ervin magyarázd már meg, mert nagyon nem értem.
Sóhajtottam egy nagyot, majd lassan belekezdtem a történetbe.
- Szóval még tavaly, amikor végzős voltam, és a gimi színjátszócsapatát képviseltem tehetségemmel... - felnevettem egomon, majd folytattam. - Tehát volt ez a lány. Ő is színjátszózott, de ő még csak gólya volt. És olyan tipikus sztori ez innentől. A nem túl népszerű elsőéves lány beleszeret a sokak által ismert végzős srácba. Ami mégis egyedivé teszi a történetet, az ez. - találomra ráböktem egy posztra a fekete háttéren. Sütött belőle a depresszió.
- Azt hiszem értem.
- De ez még nem minden. Ilyenkor azt hinnéd, hogy...
- A lány mindent megtesz azért, hogy a srác észrevegye.
- Pontosan. De ő nem ezt tette. Visszahúzódó volt és távolról imádott. Még azt is a "jó arc" barátaitól tudtam meg, hogy belém van zúgva. Bár egy idő után már egyértelmű volt. Ahogy rám nézett, és ahogy édesen zavarba jött a közelemben...
- És volt köztetek valaha bármi is?
- Leginkább távolság. De most segíts eldönteni, hogy ez a tumblr még mindig rólam szól-e.
Fél óra elteltével elég posztot böngésztünk át ahhoz, hogy rájöjjünk: érzései változatlanok.
- Hé, ez a link eddig is ott volt?
- Mire gondolsz? - kérdeztem értetlenül.
- Ott fönt. - bökött egy Read my writings here feliratra.
- Nem tudom. Nézzük meg mi ez.
A gyomrom újra görcsbe rándult, ahogy megnyílott a link. Ezek bizony novellák voltak.
- Szerinted rólad írta őket?
- Nem tudom. Nézzük mondjuk ezt. - rákattintottam egyre, amit épp szülinapomkor publikált.
"Tehát, új rész, blablabla. Ha már itt vagyok, inkább megragadom az alkalmat, hogy felköszöntsem az én egyetlen "múzsámat" , aki minden kis gáz sztorimat ihleti. Már 19 vagy, és ez váó. Joyeux anniversaire Ervin! ❤ Je t'aime mon chéri. ❤ (mintha együtt lennénk. Pedig nem:c)"
- Fordítsd kérlek a franciát. - kérlelt Peti.
- Bo..boldog szülinapot Ervin...! Sz..szeretlek, édesem.. - dadogtam.
Aztán csak meredtem magam elé a laptopra, pontosabban csak egy sorra. Je t'aime mon chéri. A szívem vadul kalapált, pedig ezzel az infóval legalább annyira tisztában voltam, mint azzal, hogy kék az ég.
- Hm.. Ez... hát nem is tudom. Szerintem el sem kell olvasnod őket. Egyértelmű, hogy rólad szólnak. De még mindig nem értem, honnan jutott eszedbe a lány.
- E.. Edinának hívják.. - suttogtam alig hallhatóan, majd hirtelen lecsuktam a gépet. - Mára ennyi elég is.
- Ervin, minden oké? - hallottam barátom aggódó hangját mögülem, ahogy már a konyhában voltam.
- Milyen pia van itthon?
- Szerintem kell még legyen abban a Hubis üvegben. De Ervin, mond már, hogy mégis mi a franc bajod van. Még soha nem láttalak ilyennek. Szét vagy esve.
Oda sem figyelve Petire újra és újra meghúztam a félig teli Hubertusos üveget.
- Ne idd már olyan gyorsan, még szarul leszel.
Mintha most nem lennék szarul. - gondoltam, majd még üveggel a kezemben elindultam a szobámba.
- Majd veszek másikat, oké? - lengettem az üveget, majd becsaptam szobám ajtaját. Hátamat a fának támasztva leültem a földre, és rekordidő alatt eltüntettem a maradék alkoholt.
- "Nem akar, nem akar semmit..." - dudorásztam, majd remegő lábakkal felálltam, és laptopomhoz támolyogtam.
Ismét a kérdéses tumblrre ugrottam. Az elmúlt néhány percben új posztok is kikerültek, így azokat olvasgattam.
• a hundred tiny daydreams about you
• Mikor nem tudod megfogalmazni azt a szeretetet amit iránta érzel.
• amúgy én lennék a legboldogabb, ha a párnám helyett téged ölelgethetnélek
- Miért kínzod magad?
- Basszus Peti, mi a francért ijesztgetsz. Mikor jöttél be?
- Pár perce. Látom, hogy bánt...
- Persze, hogy bánt a rohadt életbe! - emeltem fel a hangom. - Ez a lány azért depressziós, mert én nem vagyok képes viszont szeretni, érted?
- Ervin, a depresszió ennél kicsit bonyolultabb. Nem hiszem, hogy csupán ez váltotta volna ki.
- Igazad van. Az van, hogy én nem tudom szeretni, ezért ő jelentéktelennek érzi magát, meg azt hiszi, hogy nem kell senkinek, és utálja magát, és basszus...
Elszakadt a cérna. Fogalmam sincs mikor sírhattam utoljára, hát még emberek előtt. De egyszerűen nem bírtam tovább.
- Gyere, feküdj le... Fáradt vagy, és a pia sem tett jót...
- Nem tudom szeretem-e, érted? Nem tudom... Eddig azt hittem nem, de akkor miért történne ez? - könnyeim egymás után gördültek le arcomon. - Nem hiszem el...
- Látnod kell őt. Akkor tudni fogod, mit érzel. Mikor láttad utoljára? Talán decemberben? Vagy mikor voltál otthon, még ünnepek előtt?
- December elején. - törölgettem tovább a könnyeim. Utolsó találkozásunk gondolatára azonban fura, szúró érzés támadt a mellkasomban.
- Peti, nem vagyok jól. Kisírom magam, aztán lefekszek, oké?
- Rendben. - rám mosolygott, utána pedig magamra hagyott. Én pedig majdnem átsírtam az éjszakát, és hogy őszinte legyek, magam sem tudom miért.
Másnap reggel kisírt szemekkel, valamint fejfájással ébredtem. Kivánszorogtam a nappaliba, ahol haveromat laptopja előtt találtam.
- 'Reggelt. - nyöszörögtem, mire ő csak intett egyet. - Mit olvasol? - álltam meg mögötte. Beleolvastam, és elég túlfűtött sorokkal találkoztam. - Mi az isten ez?
- Edina egyik írása. Elég jól ír. Már majdnem az összeset elolvastam. Neked is el kéne.
Közelebb hajoltam, és gyorsan átfutottam egy-két sort. Lényegében egy 18-as karikás jelenet volt.
- Várjunk. Te most azt olvasod, hogy én hogy dugom meg?
- Pontosabban azt olvasom, hogy hogy szeretné, hogy megdugd.
- Baszki Peti, ez debil.
- Olvasd csak el. Elég jó a csaj fantáziája. Szerintem élveznéd, ha hagynád, hogy azt tegye veled, amit leírt. - cukkolt, mire én izomból a vállába boxoltam.
- Nem vagy vicces, tudod? - ellöktem a székről, s a helyére ültem. - Hol van az eleje?
- Hohó, most már érdekel, mi? - nevetett.
- Szádat alapállasba. - néztem rá komolyan, majd lassan olvasni kezdtem a rólam írt, elképzelt történetet.
Majd' negyed óra múlva értem csak a végére. A vér vadul száguldott ereimben, és hirtelen szédülni kezdtem.
- Na, nem gyenge, mi?
- Hát nem. Elég komoly. Azért bírnám, ha valaki ilyeneket csinálna velem. - mosolyom a mondat végére pimaszra váltott.
- Valaki, mondjuk ő? - mondta ki gondolataim.
- Akár. De baszki, ez tényleg durva. - komolyodtam meg. - Lényegében leírta, hogy hogyan szeretné, hogy elvegyem a szüzességét. - a mondat végére felpattantam székemből. - Muszáj látnom. De mostanában nem fogok tudni hazamenni. Legkorábban úgy március közepén...
- És hogy fogod kibírni addig? Figyelj, még csak csütörtök van, és azt mondtad, hogy a héten már nem próbáltok. Menj haza, lepd meg a családod ezen a hétvégén. Így lesz esélyed találkozni vele.
- Hm, mondasz valamit... Asszem felhívom faterom, hogy csinálnak-e valamit hétvégén.
Néhány perccel később csalódottan tértem vissza lakótársamhoz. Nagy sóhajjal ledobtam magam a székre, telefonomat pedig az asztalra.
- Nem lesznek otthon. - morogtam. - Tényleg csak március közepe környékén tudok majd hazamenni. De akkor biztos otthon maradok húsvétig..
Pontosan így cselekedtem. Az előadások végeztével - nagyjából március 13-a körül - vonatra szálltam, és hazamentem. Csupán az, hogy újra látom a szüleim, meg a tesóim, annyira felvidított, hogy néhány pillanatra el is felejtettem, igazából miért jöttem haza.
- Ervinkém mesélj, mi újság veled mostanság? - faggatott anyum, de én csak szűkszavúan válaszoltam.
- Megvagyok. Nemrég volt az utolsó előadás, és gondoltam hazalátogatok. Sőt, húsvétig tervezek maradni, ha nem gond.
- Miért lenne gond? Olyan ritkán látunk téged, örülünk, hogy itthon vagy. Az öcséid már nagyon hiányoltak.
- Hát, most elleszek velük. - mosolyogtam. - Valamint arra gondoltam, hogy pénteken benéznék a gimibe a színjátszósokhoz.
- Rendben, menj csak. Ők is biztos hiányolnak már.
- Illetve szeretnék nekik segíteni. Úgy hallottam nem nagyon haladnak a jelenlegi darabbal.
- Hiába, nem lehet mindenki olyan tehetséges mint te!
Kijelentésén felnevettünk. Annyira hiányzott a családom!
Péntek reggel már gyomorgörccsel ébredtem. Leegyeztettem a tanárral, hogy benézek segíteni, így már csak akkor nem lesz esélyem találkozni Edinával, ha esetleg beteg.
Fél három előtt pár perccel izgatottan léptem be a gimnázium kapuján, ahol annyi éven át koptattam a padokat - nem mintha megbuktam volna, csak "kisgimis" voltam.
- Jó napot! - köszöntem az új portásnak. Komolyan, szerintem itt két-három havonta cserélgetik őket.
Felszaladtam a lépcsőkön, majd éles kanyarral befordultam a folyosón. A folyosó végén idióta vigyorral bámultam tablóképemre, majd lesiettem a néhány lépcsőn egyenesen a díszterembe.
- Jó napot, sziasztok! - beléptem a terembe, és egy pillanatra megfagyott a levegő. Mondjuk érthető, mert a tanárnőn kívül senki nem tudott látogatásomról.
- Ervin, hát helló! - Sorban jöttek lepacsizni a régi haverok, miután felocsúdtak a meglepetésből.
Aztán a terem végében megpillantottam őt. Épp vörösre melírozott haját kötötte copfba, amikor megpillantott. Láthatóan lefagyott egy pillanatra - persze nem mintha én nem ezt tettem volna.
- Szia. - suttogtam elfúló hangon. Lassan mellé léptem, és leraktam a táskám a padra, majd levettem kabátomat is. Minden apró mozdulatomat végig követte a tekintetével.
- Hali. - suttogta alig hallhatóan. Aztán kezdetét vette a próba, és - bár mások számára észrevehetetlen volt, de számunkra korántsem volt az - mindketten iszonyatosan zavarban voltunk, szinte szenvedtünk. A szívem végig vadul kalapált. Nem kell hozzá három diploma, hogy rájöjjek; kicseszettül szeretem őt. Csak tudnám, vajon mikor szerettem belé.
- Ervin, annyira jó, hogy itt vagy. Mint láttad, elég nagy szükségünk volt a segítségedre. - jegyezték meg egyszerre ketten is a próba végeztével.
- Szívesen jöttem volna előbb, csak sajnos nem tudtam az előadás miatt. - lassan gomboltam be a kabátom, szemem sarkából pedig Edinát figyeltem, aki már épp indulni készült. Egy viszlát-sziasztokkal elhagyta a termet, én pedig igyekeztem elbúcsúzni, hogy mihamarabb utolérhessem. Ahogy kiléptem az ajtón, Edinát láttam lekanyarodni a folyosó végén, így gyorsabbra vettem lépteimet. Mikor már majdnem utolértem, megcsörrent a telefonja.
"Nem akar, nem akar semmit..." Nagy Isti jellegzetes hangja hasított a levegőbe, én pedig megtorpantam. Néhány méterrel előttem ő is megállt, és ráérősen kezdeményezett beszélgetést.
Vajon most már tudom szeretni? - tettem fel magamban a kérdést. - Ő vajon akar valamit? Én tudom szeretni?
Eddig még egész jó kedvem volt; de attól, hogy nem tudom a választ ezekre a kérdésekre, mérhetetlen bánat fogott el.
- Boldogság, te kurva... - morogtam, majd újra elindultam a lány felé.
- Szia, majd még beszélünk. - elrakta a mobilt, én pedig hirtelen mellette termettem.
- Merre mész? - kérdeztem kurtán.
- Öhm. A pályaudvarra. Miért?
- Jöhetek veled? - kérdeztem ezúttal meglehetősen félénken.
- Miért akarsz velem jönni? Mármint, úgy értem... - lesütötte a szemeit. - Nem baj, csak... Miért?
Nagyot nyeltem, majd halkan válaszoltam.
- Beszélni szeretnék veled..
- Velem?
Válaszul csak aprót bólintottam. Udvariasan tartottam neki az ajtót, ahogy kiléptünk a gimnázium épületéből.
- És miről szeretnél velem beszélni? - rám nézett nagy, barna szemeivel, s amint tekintetünk találkozott, elfelejtettem hogyan kell lélegezni.
- Rég láttalak...
- Én is téged. - várt egy pillanatot, majd alig hallhatóan hozzátette: - Hiányoztál.
- Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy te is hiányoztál nekem?
- Kamu.
- Különben mondanám?
- Nem tudom. Alig ismerlek...
Hosszasan tűnődtem, mit mondjak. Többször átfogalmaztam fejben, de végül csak kimondtam, ami a nyelvemen volt.
- Olvastam a tumblröd.
- Hogy mi? - szegény lány majdnem szívinfarktust kapott ettől a három szótól. De én hülye még tettem rá egy lapáttal.
- A novelláid is olvastam.
- Bocs Ervin, de most mennem kell. Le fogom késni a buszom. Szia.
- Várj! - szóltam utána, de addigra már elsietett. Szép volt Ervin! Ennél jobban el sem baszhattad volna. Jár a keksz!
Lassan alsó ajkamba haraptam. Nem lehetek ennyire balfasz! Nem hagyhatom csak így elmenni.
Gyorsított tempóban utána indultam, annak reményében, hogy utolérem. Viszonylag hamar sikerült is.
- Kérlek várj.. - kaptam el csuklóját. - Megmagyarázom...
- Ervin. Nincs mit megmagyaráznod. Fogalmam sincs honnan ismered a tumblim, de köszi, hogy elmondtad.
- De én.. Nem akartam. Csak elvesztem a szemeidben... és elfelejtettem mindent amit mondani akartam. De már túl kínos volt a csend, ezért azt mondtam ami hirtelen a nyelvemre jött..
- Persze, mond ezt annak aki el is hiszi. Ha poént akarsz csinálni belőlem, meg az érzéseimből, azt rohadtul nem fogom hagyni. Viszlát Ervin. - csuklóját kirántotta hosszú ujjaim közül.
- Várj! - szóltam utána, mire megállt, és hátat fordítva nekem várta, hogy végre kinyögöm mit akarok. - Én.. én szeretnélek szeretni, de...
- De úgy érzed nem megy? - lassan felém fordult, és óvatosan közelebb lépdelt.
Némán bólintottam, mire ajkába harapott.
- Tudod... - kezdte halkan. - Én igenis akarok.. vagyis.. akarlak. Téged. De itt vagy te, aki szeretnél szeretni, de úgy érzed nem megy. A boldogság meg egy kurva. És ezer százalék, hogy egyikünk sem fogja megkefélni újra. - utolsó mondatán halkan felkacagott. Én is mosolyra húztam ajkaim. Még mindig szótlanul átszeltem a köztünk lévő távolságot, és mielőtt reagálhatott volna, ajkaimat övéire tapasztottam. Félénken csókolt vissza, mintha attól félne, a csók után kiröhögöm, és faképnél hagyom. De eszem ágában sem volt ezt tenni. Most, hogy végre karjaimban tarthatom, és puha ajkait csókolhatom.. Nem fogom elengedni. Sohasem.
- El sem tudod képzelni mióta vártam erre.. - suttogta ajkaimra, ahogy homlokát enyémnek döntötte.
- Talán.. úgy egy éve? - mosolyogtam.
- Nagyjából. - nevetett. - Borzasztó év volt. Hát még amikor háromhavonta egyszer láttalak. Majd' megszakadt a szívem.
- Tudom. De most itt vagyok.
- Meddig Ervin, meddig? Ünnepek után vissza kell menned.. Feltörekvő színész vagy, és kaptál egy jó lehetőséget. Nem hagyhatod ott...
- Átjövök a helyi, kisebb színházhoz. Nem érdekel, hogy híres leszek-e, vagy sem. Én veled akarok lenni...
Szorosan átölelt, majd arcát - amennyire csak szemüvegétől tudta - nyakhajlatomba fúrta, és halkan zokogni kezdett.
- Most mit tettem? Miért sírsz? - kérdeztem aggódva.
- Még soha, egy fiú sem mondott ilyet nekem.. De te nem vagy a többi fiú. Te különleges vagy.
Szavai hatására jóleső érzés áradt szét bennem. Ismét megcsókoltam, de ez a csók már sokkal bátrabb volt.
- Basszus, a buszom. Mostmár tényleg le fogom késni. - akadt ki órájára pillantva.
- Dehogy fogod. Ha futunk, két perc, és ott vagyunk. - ujjaimat övéire kulcsoltam, és lassan elindultam.
- Ervin, én nem futok. - jelentette ki nevetve, ahogy egyre gyorsabban húztam magam után.
- Ó, dehogynem. - táskámba kapaszkodva futni kezdtem, ő pedig próbálta tartani a lépést. Mindeközben úgy nevettünk, hogy a járókelők biztos őrültnek néztek minket.
- És tényleg elértem. - nevetett a futástól kissé lihegve, immár a megállóban.
- Mondtam. - mosolyodtam el. - Ráérsz holnap?
- Még szép. - vette elő bérletét. - Majd írj.
- Mindenképpen.
Közelebb lépett, és ezúttal ő csókolt meg. Amint elváltunk, felpattant a buszra, ami azonnal indult is.
Mosolyogva integettem utána, amit ő valószínűleg nem is látott. De nem érdekelt.
Csak egy dolog érdekelt. Az, hogy nem adtunk igazat a szám refrénjének; ő akart valamit, én pedig biztos voltam abban, hogy szeretem.
