Will u go to prom with me? - firka

Salut! Visszatértem.:3 

A neveken ne tessék meglepődni, csak találomra választottam őket a naptárból, hogy ne mindig Dani, meg hasonló legyen. 

Az ötletfoszlányért hatalmas köszönet Nikinek! 

Jó olvasást!~

-

- Érted a matekot?

- Áh, franc se érti ezt! Azt sem értem, miért kell megtanulnunk...

- De te matfizes voltál!

- Mit vinnyogsz, te is az voltál! Meg aztán, az csak egy dolog. Te is tudod, hogy átjöttem humánra, mert egyáltalán nem vágtam mégis mi a francot veszünk.

- Haha. Pedig jó lenne megérteni, tekintve, hogy még a héten írunk belőle.

- Ne már... - sóhajtottam. - Töriből mikor írunk? Még neki se álltam.

- Abból jövőhét kedden. De az nem olyan sok anyag, potom 20 oldal.

- Valóban. - nevettem ismét.

- Tudod már kivel fogsz táncolni?

- Még nem hívott el senki...

- Akkor miért nem hívsz te egy srácot?

- Hát, akit én hívni szeretnék, az már egy ideje nincs a suliban.

- Ne szórakozz... Még mindig oda vagy érte?

Válaszul csak bólintottam.

- Istenem Emma... Kilencedik óta epekedsz utána. A francba, már végzősök vagyunk. Hogy nem felejtetted még el?

- Őt nem lehet... - ahogy csak rá gondoltam, mellkasomban feltámadt a szokásos üresség. 

- Még ha lett volna köztetek valami. De semmi, érted?

- Oké, Nelli, felfogtam. Három éve minden alkalommal elmondod. A narkós dologba már bele se kezdj, oké? Még mindig képes vagyok ügyvéd módjára védeni effajta vádjaiddal szemben.

- Csak tudnám miért véded. Meg sem érdemel téged. Most meg te ne kezdj rá az 'Én-nem-érdemlem-meg-őt' mondókádra. Amúgy, ha annyira akarod, miért nem hívod vissza? Lehet igent mond.

- Gondolod? - kérdeztem izgatottan.

- Ki tudja. Csodák talán még léteznek.

Igaza lehet. Mi van, ha tényleg léteznek csodák? Csodák, mint hogy visszajön a szalagavatómra, vagy csodák, mint hogy végre bekerül a Színművészetire. Ki tudja, csodák talán tényleg léteznek, csak mi ritkán tapasztaljuk őket. Vagy ha mégis, csak nem vesszük észre őket, és nem tulajdonítunk nekik nagyobb jelentőséget.

- Emma, itt vagy? Hahó, Föld hívja Emmát!

- Mi, ja igen, itt vagyok. Akkor biztos nem jössz velem a koncertre?

- Bocsi, de nem. Nem rajongok annyira az Esti Kornélért. A 30Y-t jobban szeretem.

- Nem mondtam még? Változott a program, így 30Y is lesz, mert valaki visszamondta, ők meg elvállalták. Na, így már jössz?

- Egye fene! Jövök veled. Szünetben lesz, ugye?

- Aha, november 3-án.

- Szuper. Utána meg majd indulnak a táncpróbák. Várjunk... Csak nem abban reménykedsz, hogy ő is ott lesz?

- Nem reménykedek, szinte biztos vagyok. Nézd! - tartottam elé mobilomon megnyitva a koncert facebook eseményét. - Látod? Visszajelezte, hogy ott lesz!

- Te nem vagy normális... - nevetett.

- Tudom, de te így szeretsz. - dobtam felé egy puszit. - Mellesleg elég jó terv. "Véletlenül" összefutunk, beszédbe elegyedünk, és megkérdezem, hogy nem-e táncolná velem a szalagavatós keringőm.

- Valóban, bombabiztos terv. De aztán így legyen ám!

- Így lesz, ígérem. Szóval akkor hogy van az a matek? Hátha ketten összehozzuk.

Néhány héttel később már nagyon készültünk a koncertre. Megterveztük az utazást Budapestre, a városon belüli közlekedést is beleértve. Előre megterveztük továbbá az outfitjeinket, hajjal és sminkkel együtt. Valamint ráhangolódásképpen együtt hallgattunk dalokat a fellépő előadóktól. Aztán a koncertet megelőző este izgatottan konzultáltunk skype-on.

- Akkor minden megvan?

- Igen. A nővérem várni fog minket a pályaudvaron.

- Szuper. A jegyek nálam vannak. - lobogtattam őket - a mozdulat lazasága ellenére is - nagy becsben tartva.

- Várod már? - kérdezte arcán hatalmas mosollyal.

- Hogy a francba ne várnám? Muszáj látnom őt.

- És muszáj elhívnod. - tette hozzá.

- Az meg a másik. De nem fogok összetörni, ha nemet mond. Mert a fő cél, amiért megyünk, az a koncert. És Bodor Áron. Úristen, én kiakadok, ha nem tudok képet csinálni vele, meg a banda többi tagjával. A Lázár-tesókra külön figyelve.

- Hát te nagyon kész vagy. - nevetett. - Menj, aludj. Nagy nap lesz a holnapi.

- Igazad van. Holnap találkozunk! 

- Holnap! - intett, majd bontotta a videóhívást; én pedig laptopom lecsukva aludni tértem.

Másnap reggel a kelő Nappal ébredve kezdtem készülődni. Mindennek inkább előbb nekiálltam, ugyanis teljesen összetörtem volna, ha elkésem. A buszra is legalább 10 perccel előbb indultam, mint kellett volna, így kénytelen voltam a buszmegállóban várni. Órákkal később Nellivel végre a fővárosba értünk, ahol a délelőtt maradékát, és a kora délutánt nővérével töltöttük. Aztán izgalomtól feszengve nekiálltunk készülődni. Hajak vasalódtak, szettek módosultak, mire végre kész lettünk. Végül bőrkabátjainkat magunkra kapva belevágtunk az estébe.

Rövid séta után jutottunk a klubhoz, ahol már javában gyülekeztek az emberek; de mi ennek ellenére is remek helyet szereztünk magunknak, egész közel a színpadhoz. 

- Látod valahol? - kiabáltam túl az emberek  zsongását, és az éppen beálló kisebb banda zaját.

- Még nem. De gyerek még az idő, biztos látni fogjuk később. Nyugodj meg, minden rendben lesz.

- Remélem is. - erőltettem mosolyt arcomra.

Néhány alkoholtartalmú itallal, és úgy egy órával később elkezdett beállni a már várva várt banda. Szívem a torkomban dobogott, és a tömeggel egybeolvadva sikítoztam.

- Sziasztok! - lépett végül Áron a mikrofonhoz. - Mi vagyunk az Esti Kornél, és első dalunk, amit előadunk, az Egyedül!

Magamon kívül énekeltem én is vele a kívülről fújt szöveget. Amint a szám véget ért, a tömeg hangos tapssal és éljenzéssel köszönte meg. Minden bejelentés nélkül Ágoston dobolni kezdte a következő számot, amit azonnal felismertem. És ez így haladt egészen addig, amíg egyszer csak egyik hatalmas kedvencem, a Boldogság, te kurva csendült fel.

- Úristen, Nelli, JÉZUSOOOOM! - sikítottam, és barátnőmbe karolva énekeltem teli torokból a tökéletes sorokat. Annyira átadtam magam az egésznek, hogy csak az zökkentett vissza a valóságba, amikor valaki hirtelen nagyobb erővel nekem lökődött.

- Bocsi. - szólt a srác, majd rám pillantva azonnal felismert. - Emma, ti itt?

- Jé, szia Marci! - kiabáltam. Tovább nem jutottam, mert a torkomban hatalmas gombóc nőtt közelsége hatására. Ebben a tekintetben semmit sem változtam a hosszú évek alatt.

- Nem is tudtam, hogy bírod az Esti Kornélt.

- Pedig nagyon oda vagyok értük. Miattuk jöttünk. Meg persze a 30Y-ért. - mosolyogtam rá.

- Na, ez tök jó. - kiabálta túl a szám végét jelző sikolyokat. A következő szám a Segítség volt, ami másik kedvencem, tekintve, hogy nem Áron, hanem Dodi énekli. 

- ÚRISTEEEN! - sikítottam a tömeggel, majd egyedül hozzátettem - Dodiiiiii.

Azonnal rám nézett a kérdéses srác, és valami leírhatatlanul édesen rám mosolygott, és még egy kacsintással is jutalmazott.

- Úristen, Nelli, láttad? Láttad? - kérdeztem önkívületi állapotban. Marciról teljesen meg is feledkeztem. Akkor jutott eszembe, hogy mellettem van, amikor kezemet megszorítva a fülembe kiabált.

- Várj meg a koncert után! Rég láttalak, dumáljunk! - az ő mosolya még Dodiénál is édesebb volt, olyan szívszaggatóan édes mosoly.

- Rendben. - válaszoltam röviden, mintha semmit nem jelentene számomra, és Dodihoz csatlakozva teli torokból énekeltem az igen depresszív számot.

A koncert fennmaradó részét szintén kitűnő hangulatban töltöttem, annyi különbséggel, hogy tisztában voltam azzal, hogy életem legnagyobb szerelme mellettem tombol.

Ám a koncert lassan a végéhez közeledett. Mikor legnagyobb bánatunkra véget ért, azonnal beálltunk azon emberek hosszú sorába, akik hozzánk hasonlóan képet akartak a bandával. Csupán néhány csoport maradt előttünk, amikor Nelli telefonja megcsörrent.

- Mi? Azonnal ott vagyok!

- Nelli, mi történt?

- El kell mennem. Most azonnal.

- De mindjárt sorra kerülünk, és utána még a 30Y... Nem mehetsz el!

- Muszáj elmennem. A nővéremmel történt valami. Nem olyan komoly, de oda kell mennem.

- Basszus... Erre nem gondoltam... Siess gyorsan! 

- Köszönöm! - átölelt, majd a mögöttünk álló Marcihoz fordult. - Vigyázz kérlek Emmára!

- Mi vagyok én, ovis? Nem kell rám vigyázni.

Válaszul csak rám pillantott azzal a 'most-komolyan-mind-jól-ismerünk ' pillantással, amit gyakran megkaptam tőle. 

- Persze, hogy vigyázok rá. - lépett mellém. - Menj csak nyugodtan. 

- Köszönöm. Jó szórakozást! - azzal elsietett. 

- Ketten maradtunk. - jegyezte meg Marci mosolyogva. 

- Csodás megállapítás. - nevettem. - Mindjárt mi jövünk. Már csak két csapat van előttünk. 

- Nagyon oda vagy értük, mi?

- Igen. Igaz, csak úgy 2 éve hallgatom őket, de ettől függetlenül is nagyon imádom őket.

Még röviden elcsevegtünk, aztán végre mi következtünk. 

- Sziasztok. - köszöntünk egyszerre mindannyian.

- Hé. - nézett rám Dodi. - Nem te kiabáltad a nevem a Segítség előtt?

- De, én voltam. - mosolyogtam kissé elpirulva, mire ő csak nevetve maga mellé húzott. Másik oldalamra pedig Áron került, rögtön mellé Marci állt. 

Amint elkészültek a képek, és autogramot is szereztünk, fülig érő mosollyal tovább álltunk. 

- Akkor megyünk? Mindjárt kezd a 30Y. 

- Még szép, hogy megyünk. - mosolyogtam továbbra is, ahogy ismét belevetettük magunkat a tömegbe. 

A koncert kezdete után nem kellett sokat várni, hogy felcsendüljön egyik hatalmas kedvencem, a Bogozd ki.

- " Csinálj olyat, hogy másnap szégyelld... " - énekeltük szinte magunkon kívüli állapotban. Aztán néhány versszakkal később hirtelen felindulásból Marci felém fordult, mire én is felé, és egymásnak énekeltük azt a néhány sort.

- " Azt mondta, neki még nem volt úgy mint velem, hogy nem csak szex, hanem hogy é-é-érzelem... " 

Tekintetéből, és hirtelen közeledtéből ítélve egy pillanatra azt hittem, ajkaink találkozni fognak. De nem történt meg. Hogy őszinte legyek, nem is tudom, miért hittem, hogy megtörténhet. Ekkor legnagyobb meglepetésemre mintha halvány kísérletet tett volna arra, hogy ujjainkat összekulcsolja. Komolyan, kezdtem azt érezni, hogy az alkohol és a fülledt levegő miatt - vagy csak úgy általában - hallucinálni kezdek.

Úgy egy órával, és sok hallucinációval később véget ért ez a koncert is, és vele együtt az egész esemény is. Kiléptünk a klubból a hűvös éjszakába. A mobilom megrezzent zsebemben.

Bocsi Emma, úgy tűnik Marcinál kell aludnod. Csak okosan ;) Aztán hívd el nekem, mert bajok lesznek! 

Nelli

- Izé, Marci... 

- Mond. - mosolygott rám bátorítóan.

- Aludhatnék nálad? Tudod, Nelli nővére miatt.

- Persze. Nyugodtan aludhatsz nálam. Gyere, itt lakom nem messze. - karját felém nyújtotta, én pedig belekaroltam. 

- Mesélj, mi újság veled mostanság? Végzős vagy, nemde?

- Igen, sajnos az vagyok. Nagyon parázok az érettségitől.

- Nyugi, biztos menni fog. Egyébként szerintem jó végzősnek lenni. Már csak a szalagavatóért is. Apropó, kivel fogsz táncolni?

- Hát, még nem tudom. Nem hívott el senki. 

- Ó. Pedig jövőhéten indulnak a próbák, nem? Ideje lenne párt találnod. 

- Hát, még meglátom... - mosolyogtam rá erőtlenül. Valahogy nem volt elég lelkierőm ahhoz, hogy elhívjam. Mit is képzeltem? Megszólalni alig tudok a közelében, nem hogy elhívni a szalagavatómra! Szép volt Emma, megint megcsináltad...

- Emma, itt vagy? 

- Mi? Izé, persze. Megint elbambultam? - válaszul bólintott, mire folytattam egy nagy sóhajjal. - Mostanában egyre gyakoribb. 

- Na, csak nem szerelmes vagy? - mosolya szinte szó szerint a füléig ért.

- Sajnos egy ideje igen. - nevettem kínosan. 

- Szerencsés srác... - meredt a távolba.

- Gondolod?

- Igen. Te egy különleges lány vagy. Nagyon szerencsés az a srác, aki a barátnőjének vallhat téged.

- Na, épp ez az. A srác nem vesz észre. Pedig én nagyon próbálkozom - legalábbis magamhoz mérten nagyon.

- Mekkora balfék... Hogy nem veszi észre, hogy odavagy érte? Ez elég egyértelmű, nem? Komolyan, nagyon balfék lehet a srác.

Szegény Marci, ha tudná, hogy magáról beszél...

- Itt lefordulunk, és onnan már csak pár háznyira van a lakásom.

- Szuper. Kezdek fázni, főleg, hogy Nelli magával vitte a dzsekim.

- Kéred a pulcsim? - válaszom meg sem várva kibújt belőle, és vállamra terítette. Alkata, és a csekély magasságkülönbség miatt alig volt nagy rám, ahogy belebújtam. Mélyet szívtam a pulcsiból áradó Marci-illatból, majd halkan megjegyeztem. 

- Remélem nem ez volt a kedvenced.

- Nem, miért?

- Mert hogy én ezt már vissza nem adom, az biztos. - mosolyogtam kellően pimaszul.

- Tartsd meg nyugodtan. De cserébe kérek valamit.

- Mit? - gyomrom remegett, ahogy kiejtettem ezt az apró szócskát.

- Fönt elmondom. - mutatott az épületre, amely előtt megálltunk.

Néhány perccel később lakásának apró nappalijában ücsörögtünk. Bent már kellemesebb idő volt, de ennek ellenére sem állt szándékomban megszabadulni a pulcsitól.

- Szóval, mit kérsz ezért a menci pulcsiért?

Mielőtt válaszolt volna, tökéletesen ívelt ajkait féloldalas mosolyra húzta. Szívem majd' megszakadt a gondolattól, hogy gólyakoromban hányszor láttam így mosolyogni. 

- Kezdjük ott, hogy holnap én is hazautazom veletek. Mielőtt megkérdeznéd, az otthoni színház felkért, hogy egy darab erejéig erősítsem társulatukat. És mivel már úgyis otthon leszek, neked meg még nincs párod...

El fog hívni. Úristen. Jézus úristen. Ő fogja kérni, hogy a párom legyen. Csak álmodom, ugye?

- Szóval, annyit kérek, hogy tisztelj meg azzal, hogy a párod lehetek a szalagavatódon.

- Ez komoly?

- Igen. Lehet, hogy csak az alkohol beszél belőlem, amit amúgy alig ittam. De az is lehet, hogy titkon belédszerettem, és szeretnék a párod lenni. 

- Most csak szivatsz. Ez nem lehet komoly.

- Miért ne lehetne? Jó, tudom, jobban szeretnél életed szerelmével táncolni, de...

Mondatát félbeszakítva nyakába borultam, és halkan zokogni kezdtem. 

- Te most sírsz? Hé, miért sírsz? - mivel kérdéseit válasz nélkül hagytam, folytatta. - Na, ennyire talán nem tragikus, hogy velem kell táncolnod. Vagy mégis?

- Pont hogy nem tragikus, hanem... - megálltam, hogy letöröljen újra és újra legördülő könnyeim.

- Hanem? 

- Hanem pont, hogy azzal fogok táncolni, akivel a legjobban szeretnék.

- Mi? - nézett rám értetlenül. 

- Tu parles français, n'est-ce pas? 

- Oui, je parle un peu. 

- Et tu comprends cette phrase? 

- Quelle phrase? - kérdezte értetlenül.

- Je suis amoureuse de toi. 

- C'est sérieux? 

- Oui, c'est sérieux. Je t'aime Marci.* 

Meredten nézett rám, mintha nem erre a válaszra várt volna. Lesütöttem szemeimet. Már megint hülyét csináltam magamból, ez az! 

- Tudom, nem erre számítottál, de...

Ajkait hirtelen az enyémekre tapasztotta, így belémfolytva a szót. Akaratosan hajába túrtam, miközben visszacsókoltam. Erre vártam kilencedik óta, és most végre megtörtént! 

- Akkor táncolsz velem?

- Még szép. - mosolyogtam.

Újra és újra megcsókolt, én pedig a fellegekben jártam.

Néhány hónappal később, február elején pontosabban, izgatottan készülődtem. A hajam végre rendezetten, és gyönyörűen göndör tincsekben állt, a sminkem pedig életemben először tökéletes volt. A-vonalú, tüllel díszített ruhám is tökéletesen passzolt. Ám a legtökéletesebb mégis a párom volt.

Lassan lépdeltem a találkozóhelyre, ahonnan együtt vonultunk be a tánchoz. Már messziről kiszúrtam az öltönyben feszengő Marcit, ám ő csak később vett észre. Amint meglátott, az egész olyan hangulatú lett, mintha csak az esküvőnkön lennénk. 

Fehér ruhámban lassan haladva közeledtem felé, ő pedig szinte könnyes szemekkel bámult rám.

- Jézusom, gyönyörű vagy... - suttogta nyakamba, ahogy átölelt. - Nekem van a világon a leggyönyörűbb barátnőm.

- Nekem pedig a világon a legjobb pasim. 

Ajkaim után kapott, és hosszan csókolóztunk, egészen az ünnepség kezdetéig.

Ennél jobb szalagavatót életemben nem tudtam volna elképzelni. Vele voltam, és olyan undorítóan szerelmes pár voltunk, mint a mesékben. 

* A francia párbeszéd fordítása:
- Beszélsz franciául, ugye?
- Igen, egy kicsit.
- És érted ezt a mondatot?
- Milyen mondat?
- Szerelmes vagyok beléd.
- Ez komoly?
- Igen, ez komoly. Szeretlek Marci.