Három rövid valami - firka

Még 5 év, 3 hónap, és 12 nap.
A háttérben Chopin csellószonátája szólt g mollban. Mindig ez szólt, legalább is az esetek többségében. Sosem tudta megunni, ahogy Jacqueline Du Pré bánatos csellójátéka elegyedik Daniel Barentoim zongorajátékával.

Talán egyszer majd mi is - futott át agyán, de igyekezett rögtön kiverni a fejéből a gondolatot. Ő semmilyen hangszeren sem játszott, képzeletbeli partnere pedig bármilyen tehetséges is, nem bírna egyszerre két hangszerrel. És amúgy sem tudta volna rávenni. Ugyan, mégis hogyan tudta volna, ha még beszélgetésre is alig méltatta. Ismét felsóhajtott. A szonáta időközben a végére ért, és új szám indult a listáról. Bach 3. cselló szvittje. A vizsgadarabja...

Fogalma sem volt, egyáltalán miért kínozta magát. Alapvetően a komolyzenéről rögtön rá asszociált, ezekről a darabokról pedig végképp.
Lehunyta szemeit, és hagyta, hogy átjárja a zene és a fájdalom szétválaszthatatlan elegye. Azt kívánta, bárcsak tudná. De már fél év eltelt, és még mindig nem tudta. Sosem fogja tudni.

Még 5 év, 3 hónap, és 10 nap.

Minden ugyanabban az idegtépően unalmas kerékvágásban volt, mint mindig. Szenvedés, szenvedés, és még több szenvedés - gondolta a lány, akinek neve egyébiránt nem fontos. Sosem volt az, az emberek nehezen is jegyezték meg. Vagy csak nem akarták. Nem számított, csak azon néhány kivételes alkalmakkor, mikor a fiú mondta ki, azzal az édes akcentusával. De ez is egyre ritkábban történt.

Utálta ezt az egészet, és azt kívánta, bárcsak véget vethetne neki. De nem tette. Erősnek kellett maradnia. Meg aztán, mindig eszébe jutott az üzenet.

Ne öld meg magad, kérlek ne. Nagyon hiányoznál, de komolyan. Halálkomolyan.

Még 5 év, 3 hónap, és 4 nap.

Eltelt egy újabb hét, és még mindig ugyanott toporgott. Beszéljvele, beszéljvele, beszéljvele - mantrázta magában. Muszáj ezt tennie, nem élhet tovább a bizonytalanságban. Abban, ami belülről lassan apró darabokra tépi, zúzza. Változtatnia kell. A kérdés már csak az, elég erős-e ehhez. Oda mer-e menni, elé állni, és megkérdezni. Mit kérdezni, könyörögni neki. Csak mondja már meg. Csak ne húzzuk ezt tovább, egy egész nyáron át. Csak hadd ne szenvedjen tovább...

Ő már nem várja azt, hogy magához húzza, megcsókolja, és azt súgja mindennél jobban szeretlek. Őt már az sem zavarná, ha nemet mondana. Csak végre mondana valamit.

Hellóóóó!
Ez a három kis valami még nyár elején, suliidőben született. Pontosan már nem emlékszem, mi célom volt vele, de azt tudom, hogy nagyszabásúnak akartam, de persze nem lett az. Ennek oka az, hogy a valóságban megvolt a bátorság, aztán a válasz meg egy 'nagyon jó barátok vagyunk' volt, így úgy döntöttem, többet nem írok a srácról.
Funfact: Arra emlékszem még, hogy a visszaszámlálás végén, valahol a messzi, fájdalmas távolban a csaj végzett volna magával. Tiszta happy, nem?
Ennyi voltam, sziasztok.